Nem tudjuk, hogyan kell.
Sok könyvet olvastam, sok előadást hallgattam ebben a témakörben. Sok embert ismerek, akik mesteri fokon alkalmazzák és tanítják is a szükséges ismereteket, módszereket. A legtöbben beszámolnak arról, hogy mindazt a tudást, amit használnak, vagy éppen tanítanak, ők saját maguk nem az iskolában szerezték. Én sem. Nemrégiben kiszámoltam, húsz évnél többet töltöttem különböző tanintézetekben, többszáz oktató tudását hasznosítottam vagy éppen felejtettem el, hagytam figyelmen kívül, megtanultam és hasznosítottam millió dolgot, de a célokkal kapcsolatos tudnivalókkal eltöltött órák számát egy kezemen meg tudnám számolni. Pedig nekem is csupán öt ujjam van.
A legtöbb előadó, szakértő, szerző egyetért abban, hogy a célkitűzés jelentőségét, pláne gyakorlatát, módszereit tanítani kellene az iskolákban, talán már az óvodában is. És a legtöbbször ennyiben marad a dolog. Mi is hányszor beszéltünk erről: milyen nagyszerű lenne, ha tantárgy lehetne az iskolákban a Célok koncepciója. De hát nem az. Milyen kár!
Hiábavaló lenne megannyi kutató, szakértő, elméleti és gyakorlati szakember munkája? Elmegyünk emellett is, mint nem egy nagyszerű felfedezés mellett? Szó sincs róla.
Ez az összefüggés széles körben, nagyon sok területen hasznosítható, és hitem szerint hasznosulni is fog, csak meg kell tanulni a hasznosítás módját. És ebben a folyamatban az iskoláknak lesz meghatározó szerepe.
Nemrégiben kitűztünk egy célt: bevinni, becsempészni, belopni a célokat a gyerekek közé. Bevinni az iskolákba! Megtanítani legalább a gyerekek egy részét arra, hogyan, mi módon hozzák ki magukból a legjobbat, hogyan érhetik el, valósíthatják meg a céljaikat. És szövetségeseket találtunk a pedagógusok között. És Erdélyben, Hargita megyében több száz pedagógus ismerkedett meg a Célok koncepciójával, még ha többségük meglehetősen vázlatosan is. És tanítani kezdtünk gyerekeket és beszéltünk szülőkkel is. És a fogadtatás lelkesítő volt. Pedagógusok százai áldoztak szabadidejükből arra, hogy csiszolódjon az elképzelés, kidolgozhassuk a módszereket, megteremtsük a lehetőségét, hogy talán nem is sokára általánosan hozzáférhető legyen legalább a tudás egy része, hogy kihasználhatóbbá váljanak a lehetőségek, megnövekedjenek az esélyek.
Ebből az igényből és nemkülönben ebből az együttműködésből született meg ez a könyv, aminek elsőrendű célja, hozzájárulni annak a négy akadálynak a leküzdéséhez, amiért az emberek nem tűznek maguk elé méltó célokat.
Reméljük, a könyv végén legalább annyit elmondhatunk:
TUDJUK A MÓDJÁT.