Sikerült az idők során jelentős súlyfölöslegre szert tennem, húsz év alatt fölszedtem húsz kilót. Ez huszonöt százalékos növekedést jelent, ami már nem mondható csekélységnek. A túlsúly nyilvánvaló következményei természetesen kényelmetlenségek egész sorát hozták magukkal: szuszogok a lépcsőn, izzadok a melegben, nehezemre esik bekötnöm a cipőmet stb. Az évek során újra és újra megpróbálkoztam azzal, hogy visszanyerjem eredeti súlyomat. Kipróbáltam különböző fogyókúrákat, rengeteget tudok a káros étkezési szokásokról és a helyes étkezési szokásokról egyaránt, tanulmányoztam és megtapasztaltam a böjt csodálatos hatásait, ismerem a testmozgás jelentőségét és rengeteg formáját. Gyakran értem el figyelemreméltó részeredményeket, de véglegesen sohasem sikerült lefogynom. Amit leadtam, mindig visszahíztam, ráadásul mindig meg is tetéztem valamivel. Ezt a jelenséget mindenki ismeri, aki megpróbált már leadni néhány kilót. (Azt mondják, az emberek a táplálkozásnál csak a fogyókúrára költenek többet.)
Mi ennek az oka? Mit csinálok rosszul? Mit kellene tennem? Hiszen vannak emberek, akiknek sikerül. Nekem miért nem?
Nemrégiben rájöttem a dolog nyitjára: ahhoz, hogy lefogyjak, kevés, hogy elégedetlen vagyok a formámmal. Kevés, hogy néha kényelmetlenül érzem magam. Azzal, hogy a problémával foglalkozom, csak állandósítom a problémát. Minél többet foglalkozom azzal, hogy száz kiló vagyok, annál inkább száz kiló leszek. Ez az eddigiek ismeretében már nyilvánvaló kellett volna, hogy legyen az én számomra is.
- Persze, persze. De én a megoldással foglalkozom!
Nos, önmagában ez is kevés. Nem elég, ha a megoldással foglalkozom. Ha eredményt akarok, ha azt akarom, hogy az erőfeszítéseimnek értelme legyen, akkor szükségem van egy pozitív célra. És ez nekem történetesen nincs. Hiába vagyok (csaknem!) egy mázsa, viszonylag jól érzem magam a bőrömben. Hajnalka nem tiltakozik, elfogad és szeret így is. A gyerekeim szerint a pocakom olyan apás. A legkisebb egyenesen tiltakozik minden fogyókúránál. Az emeletekre pedig legtöbbször föl lehet jutni lifttel és nagyszerű, fűző nélküli cipőket lehet kapni. Enni jó, fogyókúrázni pedig nem jó. Mitől fogok akkor lefogyni? Hogyan és mikor? Válasz: semmitől, sehogyan és sohasem. Hacsak...! Hacsak nem szerzek magamnak valami pozitív célt.
Bevallom, teljesen tanácstalan vagyok. Elképzelésem sincs, mi lehetne számomra a megfelelő cél ebben az esetben. Úgy érzem, csapdába kerültem. Beleestem a kényelmi zóna csapdájába.
Ez úgy működik, mint az erózió. Valójában az is. Az esővíz apránként mossa, sodorja magával a termőföldet a dombról, és ha nem állítják meg, nem kötik meg időben, akkor már visszafordíthatatlan a folyamat, legalábbis nagyon nehéz újra termővé tenni a talajt. Ezért mondják: a lejtőn nincs megállás.
Én tudom, hogy ez nincs így. Meg lehet állni a lejtőn, csak nehezebb, sokkal nehezebb, mint el sem indulni lefelé. De ha nem változtatok irányt, oda jutok, ahová tartok. És én nem akarok 120, 150 kilós lenni, nem akarom a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, a szívelégtelenséget, de ez önmagában kevés. Valami komoly célra van szükségem. Ha ezt megtalálnám, meg lennék mentve. Meg kell találnom a megfelelő célt. Keresni, kutatni fogom, vadászni fogok rá.
