Gyakran járok olyan társaságokba, olyan közösségekbe, ahol fel lehet töltődni, ahol energiát lehet kapni, és kerülöm azokat a társaságokat, ahol leszívják az energiáimat. Keresem a lelkes emberek társaságát, igyekszem én is lelkesedni, amiért csak lehet, szívesen és rendszeresen hallgatok motiváló előadásokat, olvasok motiváló könyveket, mert néhány éve rájöttem egy egyszerű dologra: A lelkesedés mozgósít, a közöny pedig visszatart. Mivel én haladni akarok, el akarom érni a céljaimat, nekem lelkesedésre van szükségem. Én lelkes akarok lenni. Azt mondják, hogy öt év múlva ahhoz leszel hasonló, amilyen emberek között mozogsz, és amilyen könyveket olvasol.
Öt év múlva ahhoz leszel hasonló, amilyen emberek között mozogsz, és amilyen könyveket olvasol. |
Mindenkire hatással van a környezete, úgy tűnik, ez hosszú távon kivédhetetlen. Nem tudunk ellenállni a környezetünkből jövő hatásoknak.
Egy ízben, egy szemináriumon voltam több ezer ember társaságában. Az előadó sziporkázott, mindenki annyira lelkes volt, hogy a helyéről fölugrálva, állva tapsolt. Percekig tartott a tapsvihar, feledhetetlen volt. Előttem néhány sorral viszont felfedeztem öt embert, akik mozdulatlanul, karba font kezekkel ültek a helyükön, őket nem érintette meg az előadás. Nem értettem, ez hogy lehet. Kiderült, hogy a szervezők egy csoportjáról van szó, ők a technikai lebonyolításért voltak felelősek, és ebben a kollektívában nem divat a lelkesedés. Egymás jelenléte visszatartotta őket, hogy involválódjanak.
Nos, öt év elég, hogy hasonlóvá váljunk a környezetünkhöz. Átvegyük szokásaikat, attitűdjüket, irányultságaikat. Úgy tűnik, nem tehetünk ez ellen semmit. Vagy mégis? Igen. Megválogathatjuk a környezetünket. Ebben lehetünk tudatosak.
Hogyan találhatnék olyan társaságot, ami a hasznomra van és befogad? Könnyű ilyet találni. Azok az emberek, akiknek vannak céljaik, keresik egymást, és boldogan segítenek egymásnak. Csak el kell kezdeni keresni, a többi már jön magától. A kulcsszó: a nyitottság.
Olyan embereket kell keresni, akiknek szintén vannak céljaik, és azokkal már Ön is beszélhet a céljairól. Meg fogják érteni Önt. Támaszt és támogatást is fog kapni. Akiknek vannak céljai, azokat mások céljai is izgatnak, és a megvalósítás lehetőségei gyakran összetalálkoznak, és Ön együtt mehet másokkal egy-egy szakaszon legalább.
Azok társasága, akiknek nincsenek céljaik, viszont Önt is visszahúzzák. És sajnos gyakran a legjobb barátai vagy éppen a családjának néhány tagja teszi ezt leginkább. Ilyenkor Önnek tudnia kell, kire hallgat. Kinek a véleményét fogadja el.
²Mikor pedig még szóla a sokaságnak, ímé az ő anyja és az ő testvérei állanak vala odakünn, akarván ő vele szólni. És mondá néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.² /Máté 12 : 46 - 50/ |
A döntésben segíthet egy szempont: ha a céljait meg akarja valósítani, azoknak a véleménye kell, hogy mértékadó legyen, akik hajlandóak szövetséget kötni önnel. Aki respektálja az Ön szándékait, aki hajlandó figyelembe venni az Ön szempontjait. Bizony, néha nehéz választás elé kerülünk.
Sokat vitatott rész ez, sokat vitatott gondolat:
' Kicsoda az én családom?...
Könnyű azt mondani, hogy Jézus itt megtagadja még az anyját is. Nem ezt teszi. A szövetség fontosságára hívja föl a figyelmet. Arra, hogy vannak, akik inkább akarják a jót, a közösséget, mint alkalmasint a saját családunk. És ilyenkor, ha haladni akarunk, ha meg akarunk maradni az úton, ha nem akarjuk hagyni magunkat eltérülni, azokat kell választanunk.
Szó volt a feltételhez kötött szeretetről. Milyen gyakran hallani? Akkor szeretlek, ha szót fogadsz. Nekem nem kell, aki engedetlen. Tudnunk kell, hogy ez valójában egyfajta elutasítás. Tudnunk kell, hogy a barátunk, amikor számon kéri rajtunk a hűtlenségünket, valójában a saját hűtlenségét deklarálja. Ha el akarunk jutni 'A'-ból 'B'-be, akkor lesznek, akik nem akarnak velünk jönni. Ilyenkor két választásunk van. Vagy mi is lemondunk 'B'-ről, vagy elválnak útjaink.
A Þ B
Lesznek, akik 'A'-ban akarnak maradni, és semmiképpen sem fognak velünk jönni 'B'-be, de azt szeretnék, hogy mi se menjünk. Nem rossz szándékból, csak szeretetből. Olykor még azt sem mondják, hogy nem szeretnek tovább, ha elmegyünk. De mindent megtesznek a maradásunk érdekében. Ilyenkor tudnunk kell, hogy kire hallgassunk.
A legjobb lenne, ha lenne egy elfogulatlan személy, egy mentor a környezetünkben, aki mindig a mi szempontjainkat tartja szem előtt, és segít kihozni belőlünk a legjobbat.
Ha ezt az embert sikerülne megtalálnunk, akkor már nyert ügyünk van. Valójában, mindenkinek, aki nagy célokat tűz maga elé, ilyen mentorra lenne szüksége. Akinek el tudjuk fogadni a tanácsát, és elvégezzük a dolgunkat még akkor is, ha nemigen értünk vele egyet, vagy ha nehezünkre esik.
Hiszen nem bízhatunk meg gyakran még saját magunkban sem. Saját ítéletünkben, saját akaratunkban sem.
Ha mindig azt csinálsz, amit akarsz, biztosan nem az történik veled, amit akarsz. Ha csak azt csinálod, amihez kedved van, nem oda jutsz, ahol szeretnél lenni.
Melyik a fontosabb?
Gyakran csinálunk meg valamit valaki más kedvéért, amit saját akaratunkból nem tudnánk megtenni, még akkor sem, ha valóban akarnánk. Olykor nem vagyunk képesek eléggé akarni. Sportolók jól ismerik ezt az érzést. Az edző kedvéért rá tudják venni magukat olyan teljesítményekre, amire maguktól nem lennének képesek. Természetesen ehhez szükséges az a biztos tudás, az a bizalom, hogy az edző az ő érdekükben várja el, amit elvár.
Jó edzőt, jó mentort nem könnyű találni, de mi magunk vállalhatunk ilyen szerepet. Miért ne segíthetnénk a gyerekünknek, házastársunknak, tanítványunknak, hogy kihozzák magukból a legjobbat? És ne feledjük, szavakkal gyakran többet használhatunk, mint cselekedetekkel.
