A siker, a sikeres élet titkainak fürkészése közben számomra az egyik legmeglepőbb felfedezés az volt, hogy a siker összefügg a szeretettel. Nekem erről eddig homlokegyenest más volt a véleményem, talán azért is nem igyekeztem olyan nagyon sikeres lenni. De újra és újra azt olvastam a szakkönyvekben, hallottam az igazi szakértők előadásain, hogy A SIKERÜNK ATTÓL FÜGG, MENNYIRE SZERETJÜK MAGUNKAT.
Egyszerű következtetés adódik ebből: ha sikeresek akarunk lenni, meg kell tanulnunk szeretni önmagunkat! |
Napóleon Hill a félelem hat alaptípusát különbözteti meg, mi most különösen kettővel foglalkoznánk, hiszen egyrészt ez a két félelem rombolja talán leginkább az önbecsülésünket, ezáltal saját magunk szeretetét is, másrészt ennek a kettőnek a kialakulásáért felelős viselkedésformák jelen vannak minden családban, minden iskolában, minden közösségben. Azt hiszem, nem lehet eleget beszélni róla, hiszen ha akarjuk, ha ügyelünk rá, hatásuk jelentősen csökkenthető, és ha megtanuljuk legyőzni ezeket a félelmeinket, akkor jelentős akadályokat szüntettünk meg a siker felé vezető úton.
A KUDARCTÓL való félelem rendszerint korai gyerekkorban alakul ki és gyökere a családi kommunikációban keresendő. Minden családnak van egy jellemző kommunikációs rendszere. Jól megfigyelhető az mód ahogy egymással közölnek valamit, ahogy kifejezik örömüket vagy bánatukat. Ez automatizálódott és rendszerint nem tudatos.Még az elfogadó, gyerekét védő, szerető családi környezetben is naponta hangzanak el olyan kijelentések, amelyek elbátortalanítják a gyereket, illetve gyengítik az önbizalmát.
Fontos megértenünk, hogy nem bűnök lajstromozásáról van itt szó, az elfogadó, 'aggódó' családokban is rengeteg bírálat éri a gyerek személyét. 'Nevelési célzattal' naponta hangzanak el ilyen kijelentések:
jaj, de kényes vagy!
én ilyen nyafogós gyerekkel nem megyek sehová.
hogy tudsz ilyen ügyetlen lenni?
lusta disznó vagy! Rakj rendet!
én még ilyen kétbalkezes gyereket nem láttam...hogy minden kiesik a
kezedből!
a gyerek cselekedete MIT TESZ ? |
Ezekben a kijelentésekben rendszerint összekeveredik két tényező:
a gyerek személyisége KI Ő ? |
A fenti közlések a gyermek személyét minősítik az aktuális cselekedete helyett. Hogyan hangozhattak volna az előző kijelentések helyesen? Valahogy így:
Szerintem te most kényeskedsz. Amit most csinálsz, az nyafogás. Te nem szoktál így viselkedni.
Akkor tudunk elindulni, ha visszaváltozol nagyfiúvá.
Most elügyetlenkedted. Próbáld újra, sikerülni fog!
Úgy látom, megpróbált legyőzni a lustaság.
Ne hagyd magad, rakj rendet, ahogy szoktál!
Szeretlek.
A személyiségre vonatkozó közlések, értékelések szép sorjában beépülnek a gyermek formálódó énképébe. És ez folytatódik felnőtt korban is. Minden beépül. Az építkezés folyamatos, soha nem áll le. Minden közlés egy tégla ebben az alakuló épületben. Maga az énkép, mint tudjuk, a személy önmagával kapcsolatos információinak az összegzése. Minden amit tudni vél, minden amit elhisz magáról. Egy hiedelemrendszer. És mindenki azt hiszi el magáról amit a környezete közvetít felé.
Nincsen olyan belső szűrő, ami automatikusan megkülönbözteti az igazságot a valótlanságtól. Amit elhiszünk, az beépül. Minden beépül!
Ennek gyakran az lesz a következménye, hogy csak ismert terepen érezzük biztonságban magunkat, ösztönös kíváncsiságunk, próbálkozó kedvünk elvész. Ez a szemlélet a 'nekem biztos úgyse sikerül ' uralkodóvá válhat, életstratégiává válik és lehet egy életen át cipelni, mint egy mozgásban erősen akadályozó súlyos hátizsákot. Benne lesz minden döntésben, minden választásban. Képességeink alatt választunk iskolát, baráti kört, alul választunk a házasságban és munkakeresésben. Persze nem könnyű együtt élni ezzel. A legtöbb ember körbebástyázza magát mindenféle kifogásokkal, ideológiákkal. Bármilyen helyzetben ahol felmerül a kezdeményezés lehetősége vagy a változtatás esélye, kész a válasz, hogy miért nem. Miért nem most, és miért nem azt, és miért nem vele....stb.
Az élet kérdéseire a NEM válik az uralkodó, később az egyetlen válaszává.
Az önbecsülés az érett személyiség jellemzője. Szükségünk van rá. Mindenkinek hatalmas szüksége van rá. Talán a legnagyobb ajándék, amit a gyerekeinknek, tanítványainknak adni tudunk útravalóként. Az a személyiségtípus, aki a sikerre számít, az a feladat helyzeteket, olyan kihívásnak tekinti, amely alkalmat jelent a tanulásra. Minden új helyzet megoldása örömmel tölti el. Mivel ismeri ezt az örömet, így nem riad vissza a kudarcoktól sem. Ezeket az előrehaladás szükségszerű állomásainak tekinti. Minden nehéz helyzet alkalom a tanulásra. Így, ezzel az életstratégiával a számára érdekes világot fokról fokra hódítja meg. Egyre nagyobbra terjeszti hatósugarát, egyre nagyobb a kompetencia területe. Ő az a húszéves aki pár dollárral a zsebében nekiindul a világnak, Ő az a tanárember aki 'istenhátamögött' a hegyekben szállodát épít konferencia teremmel. Ő az a hatvanéves aki úgy érzi, hogy eljött az ideje, hogy megtanuljon vízisíelni, és ő az a nyolcvanéves aki szerelemből újranősül vagy céget alapít.
A kudarc, a sikertelenség, a tévedés, a hiba elkerülhetetlenül része az életünknek. Mindenki életének. Nincs olyan, hogy valakinek minden sikerül. És ha lenne is, meglepő módon nem az a kívánatos. A sikerből ugyanis kevesen tanulnak, már-már azt mondtam, hogy a sikerből nem is lehet tanulni. Pedig tanulni mindenből lehet. És a kudarcból, a sikertelenségből a legtöbbet. A sikerrel és a kudarccal foglalkozó szakkönyvek tele vannak jobbnál jobb példákkal, ezzel kapcsolatban. Mindenki, aki komoly sikereket ért el valamiben, az életben, rengeteg kudarcot tudhatott magáénak. Ha valakinek nincsenek kudarcai, az csak azt jelenti, hogy az illető keveset próbálkozott. És ha keveset próbálkozott, akkor nem is számíthat sikerre. A kudarc a siker előszobája. A kudarc lehetőség arra, hogy intelligensebb módon újra próbálkozzunk. A sikerhez vezető út és a tanulás, a fejlődés eszköze.
Kudarcot vallani csak akkor lehet, ha próbálkozik az ember. Ha nem próbálkozik, nem vall kudarcot, de sikere sem lesz. A kudarc, lehetőség a sikerre. A legtöbb ember, ha sikertelennek érzi magát, akkor a kudarcait okolja ezért. Pedig valójában nem a túl sok, hanem a túl kevés kudarc vezet az eredménytelenséghez. Mindenkinek, aki változni akar, aki fejlődni akar, aki jobb életet akar, boldogabb életet akar, több, sokkal több kudarcra van szüksége a jelenleginél. (Lehet, hogy a kudarcokra is vadásznunk kellene?)
Félni a kudarctól, tehát valójában értelmetlen dolog, a kudarc krónikus hiányától kellene rettegjünk inkább. Ám a félelem mit sem törődik a logikával. Ha félünk, akkor félünk. Akár van értelme, akár nincs. Gyógyszerre van szükségünk ellene. Van ilyen gyógyszer: a célkitűzés a félelem ellenszere. A célok elérése miatti izgalom, a vágy, mindig legyőzi a félelmet. Mindig. A vágy erősebb érzelem a félelemnél.
Igazából nem azért mulasztunk el célokat kitűzni, mert félünk a kudarctól, hanem azért félünk a kudarctól, mert nem tűztünk ki célokat. |
Igazából nem azért mulasztunk el célokat kitűzni, mert félünk a kudarctól, hanem azért félünk a kudarctól, mert nem tűztünk ki célokat. Mert célok nélkül kudarcot vallani, szenvedni, kényelmetlenséget, nehézségeket vállalni valóban értelmetlen dolog.
