|
A nekivágás - és itt nemcsak az utazásra gondolok - lépés álmaink, terveink, célunk, önmagunk megvalósítása felé, akár a legnagyobb áldozatok árán is. Aki erre képtelen, örökre elszalasztott lehetőségeit sirató félember marad. Jakabos Ödön |
Az első négy pont a felkészülésé volt. Ha hinnénk a lehetőségeinkben, a képességeinkben, bíznánk a gondviselésben, Istenben és magunkban, talán nem lenne szükség ilyen alapos felkészülésre. Ezzel a kérdéssel azonban nem feladatunk (most) foglalkozni, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a felkészülés elengedhetetlen.
Jakabos Ödön fiatalember volt, amikor elindult Indiába Csomakőrösről, zsebében 5 $ tőkével, hogy kövesse nagy elődje, Kőrösi Csoma Sándor példáját és nyomát. Gálfalvi György az Indiai útinapló utószavában írja: „ Indiába készülök. S mert szeretek mindent jól megalapozni, valószínűleg csak 1972-ben indulunk - ha tart a többiek lelkesedéséből. Ha nem, újra egyedül vágok neki.„ A többiek lelkesedése nem sokáig tartott. (...) Jakabos Ödön hozzá volt szokva ehhez. Minden útjára többedmagával szeretett volna elindulni, s végül mindig egyedül maradt.
Az első négy pont a felkészülésé volt. Most készen állunk. Neki kell vágni, bele kell vágni. Soha nem lesz jobb, kedvezőbb alkalom. Ha most tétovázunk, ez is elszáll. Bizonyára lehetnének jobbak a feltételek, a körülmények, lehetne alkalmasabb az időzítés, de sosem lesz az. Ha Jakabos Ödön a többiekre várt volna, sosem indul el Indiába. Ha Kőrösi Csoma Sándor a megfelelő körülményekre várt volna, otthon lenne eltemetve Csomakőrösön. Ha az én szüleim a megfelelő körülményeket várták volna, én biztosan meg sem születtem volna. Talán Ön sem. Mennyivel lenne szegényebb a világ, ha mindenki az optimális időzítésre törekedett volna? Márpedig a legtöbben arra törekszenek.
Hiszen belevágni valamibe, erőfeszítést jelent, gyakran elköteleződést jelent, és ki szeret erőfeszítést tenni? Ki szeret elköteleződni? Nagyon kevesen. A legtöbb ember ezért inkább a halogatást választja. Nem mond le a dologról, azt azért nem, csak későbbre halasztja. Majd holnap. Hányszor hallani ezt, amikor pedig cselekedni kellene. Holnap. Ilyen nevű nap nincsen a naptárban. Ha valamit holnapra halasztunk, rendszerint sohanapjára halasztjuk. Ugyanis másnap még könnyebb lesz tovább halasztani, hiszen lám, tegnap sem származott belőle semmi baj.
Gyakran elég, ha csak egy apró lépést teszünk, egészen aprót, egyetlen egyet, amit aztán másnap folytathatunk. Aztán másnap még egyet, majd még egyet, és ha úton vagyunk, akkor néha maguktól felgyorsulnak az események. A kis lépések megtételére mindenki képes. Ha Ön elkísérte volna Jakabos Ödönt Csomakőrösről Brassóba, onnan Bukarestbe, aztán Budapestre és így tovább, ön is megjárta volna Indiát. Ezeket a lépéseket Ön is meg tudta volna tenni, meg tudná tenni, nincs közöttük olyan, amit bárki ne tehetne meg. Egy elefántot is meg lehet enni: falatonként.
A cselekvés erőt ad, a halogatás pedig feszültséget teremt. A feszültség alól aztán igyekszünk mentesíteni magunkat, és ezt gyakran önigazolással, kifogások kreálásával oldjuk meg. És mindig találunk megfelelő kifogást, pedig ezzel az erővel megoldást is kereshettünk és találhattunk volna. Két lehetőségünk van: vagy megoldásokat keresünk vagy kifogásokat. A kettő együtt nem megy.
|
Vagy megoldásokat keresünk vagy kifogásokat |
Professzionális kifogásgyártókká válhatunk az évek során, pedig ezzel az erővel sikeres emberekké is válhatnánk. Megvalósíthatnánk az álmainkat, elérhetnénk a céljainkat, ha végre belevágnánk, ha nekiindulnánk.
Ez a vízválasztó. Ha megtesszük az első lépést, ha elindulunk, akkor már belülről szemléljük a dolgokat, akkor már ahhoz keressük a magyarázatot, hogy miért vagyunk az úton, és az akadályok többsége nem is jelent problémát, míg ha kívül vagyunk, akkor a cselekvés ellen szóló érveket kötjük csokorba.
Egyik fiatal barátom használt autó vásárlására szánta el magát. Túl sok pénze nem volt, ezért főleg a koros autók jöhettek számba, az évjárat nem bírt nagy jelentőséggel. A típus viszont igen. A Mercédesz és a BMW között vacillált. Áttekintette az egyik előnyeit, és a másik hibájául rótta fel, ha az nem rendelkezett valamelyikkel. Hetekig nem tudott dűlőre jutni, végül egy fehér Mercédesz mellett döntött. A színe miatt. Mindig fehér autót szeretett volna.
Néhány hét múlva már lelkesen ecsetelte a Mercédeszek előnyeit a BMW-kkel szemben, és ha meglátott egy BMW-t, rögtön megjegyzést tett rá. Teljesen elfelejtette, hogy néhány héttel ezelőtt egy apró nüánsz döntötte el a kérdést. Ma már el sem tudja képzelni, hogy BMW-vel járjon valaha.
A kifogásoknak nincs jelentőségük, az a tulajdonságuk, hogy ha cselekedni kezdünk, nagyon hamar meg is feledkezünk róluk. Ha pedig legyőzzük a halogatási ösztönünket, az mérhetetlen jóérzéssel tölt el, és óriási mértékben járul hozzá az önbecsülésünk növekedéséhez.
A halogató ember, ha meg kell írnia egy levelet, pláne, ha az kellemetlen, egész nap, olykor egész héten készül rá, a feladat ott tornyosul a feje felett, ettől kínosan érzi magát, és a legutolsó pillanatban, amikor már nincs más megoldás, végül teljesíti a feladatot. Sokkal jobb megoldás, ha a kínos feladattal kezdjük, egy óra múlva büszkén veregethetjük magunkat vállon, és ez egész napra feltölt energiával. Fütyörészhetünk vidáman. Ennek a mentalitásnak a jelszava: csináld most! Nagyon eredményes.
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a kifogások zöme kreált kifogás, valójában nem számítanak igazi akadálynak, de kényelmes dolog elfogadni őket. És a kényelem nagy úr. Emlékezzünk csak a szögön heverő kutyára! De még inkább azt tanácsolnám, hogy emlékezzünk inkább a céljainkra! És inkább megoldásokat keressünk!
|
A kifogás mindig eltávolít a célomtól. |
Nekem segített, hogy ha valami kifogás jutott eszembe, tudatosítottam, hogy kifogásról van csupán szó, és mivel tudom, hogy a kifogás mindig eltávolít a célomtól, ezért rögtön kerestem valami cselekedni valót.
Kerestem valamit, ami bármilyen kis mértékben, de összefüggésben van a célommal, és közelebb visz hozzá.
Legyen kreatív, keresse meg a cselekvés lehetőségeit! Ne engedje, hogy a kifogások akadályokká változzanak! Hagyja a kifogásokat másra, ne féljen, lesz aki megtalálja Ön helyett. Csak induljon el, vágjon bele, mert az Ön céljait, az Ön álmait senki sem valósíthatja meg, csak Ön.
Lehetőségeink, életterünk az évek során kétféle módon változhat: vagy kitágul vagy pedig beszűkül. Mindkét folyamat fokozatosan, gyakran szinte észrevehetetlenül történik.
Ha keressük az újabb lehetőségeket, az újabb területeket, a kihívásokat, és újra és újra nekivágunk, akkor mind nagyobb területeket hódíthatunk meg. Az új területeken is kompetensek leszünk és onnét ismét továbbléphetünk. Ezáltal lehetőségeink is mind nagyobbak és nagyobbak lesznek.
Ám ha nem vágunk bele a dolgokba, akkor is előfordul, hogy kudarcot vallunk még hazai terepen is, és visszavonulásra kényszerülünk. Így mozgásterünk mind kisebb és kisebb lesz, mint azé az öreg nénié, aki lány korában nagy utazásokról álmodozott, de nem mert belevágni, és most reggel elmegy a boltba kenyérért és tejért, azután haza, és vasárnaponként a templomba, és ezeket az utakat járja, mert itt érzi magát biztonságban. Bár ez sem a régi már, ennek a fiatal papnak olyan furcsa eszméi vannak.
Talán nem haszontalan csak úgy felületesen megvizsgálni néhány kifogást:
|
Kifogás |
Szokásos eljárás |
Recept |
|
Nem vagyok rá képes, nem tudom megcsinálni. Nincs időm Nincs pénzem Nekem sosincs szerencsém Majd ha felnőnek a gyerekeim Neked könnyű, de az én esetem más. Majd ha a macska kölykezett |
Nem kezdem el. Majd ha lesz, akkor kezdem el. (Ha tudunk eladó időt, feltétlenül szólunk.) Nem is lesz soha Tényleg nincs. Nem csinálok semmit Más is marad. Semmi változás. |
Vágj bele! A képességeid majd kifejlődnek. Vágj bele! Lesz időd. Vágj bele! Lesz pénzed. Vágj bele! Szerencsés leszel. Vágj bele! A gyerekeid büszkék lesznek rád, Vágj bele! Meg fog változni a helyzeted. Vágj bele! Nincs is macskád. |
A kifogásokkal nem érdemes foglalkozni, mert a velük való foglalkozás nem vezet sehová. Akár igazak, akár nem, ha az akadályok hangoztatásával foglalkozunk, soha sem jutunk közelebb a célunkhoz, mind távolabb jutunk, egészen addig, amíg vagy teljesen lemondunk a megvalósításáról vagy egyszerűen el nem felejtjük.
De ha nekivágunk, ha elindulunk, egyszer csak minden megváltozik, gyakran nem is értjük, hogy mitől, és hogy mikor változott meg. Hiszen nem csináltunk semmi különöset, amit bárki ne tehetett volna, egyszerűen csak elindultunk. Hát éppen ez a különös.
Hadd álljon befejezésül még egy naplójegyzet Jakabos Ödöntől, aki valóban nem csinált semmi különöset, csak ²nekivágott².
„Tetteimet már nem én irányítom. Sőt úgy érzem, már indulásom óta én csak eszköz voltam, aminek nem szabad elromlani, mert éppen nincs más kéznél, és akkor valami összeomlik. Azt nem lehet!„
És még egy:
„Engem az emberek többre tartanak, mint amennyit érek. Szeretném ezt megmondani. De kinek? „
Annak, aki hallja. Talán most is meghallja valaki.
